Kommentek
Tragikus hír érkezett Húsvét vasárnap, amely iskolánk egyik meghatározó egyéniségének haláláról szólt. Irénke elment…….., így szólt az üzenet és mély megrendüléssel vettük tudomásul, hogy bekövetkezett az, amitől mindenki nagyon félt. Kolléganőnk Zádori Fekete Károlyné hosszú betegség után hagyott itt bennünket.
Zádori Fekete Károlyné Varga Irén Katalinként született 1953. június 27.-én Szegeden. Gyermekkorát Ópusztaszeren töltötte szüleivel és nővérével. Édesapja postai kézbesítő volt, édesanyja TSZ-ben dolgozott nyugdíjaztatásáig.
Általános iskolai tanulmányait 3 évig Ópusztaszeren, utána Kisteleken a Petőfi Sándor Általános Iskolában végezte, majd 1971.-ben jeles érettségi vizsgát tett a kisteleki Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskolában.
Ugyanannak az évnek a szeptemberétől gyakornokként kezdett dolgozni a kisteleki Postahivatalnál, a segédtiszti tanfolyam elvégzése után pedig postai tisztviselőként folytatta ugyanott.
1973-ban férjhez ment Zádori Fekete Károlyhoz, aki mozdonyvezetőként dolgozott a MÁV-nál. Egyetlen gyermekük, Katalin 1974-ben született, és ma Budapesten él, ahol a Magyar Posta Zrt. működésfejlesztési és szabályozási igazgatójaként dolgozik.
1980. őszén áthelyezéssel került a kisteleki Árpád Fejedelem Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium szakoktatói státuszába, a Mórahalomról azelőtt nem sokkal átkerült postaforgalmi képzést végző tanárok közé, és onnantól kezdve munkahelye egész életében a „kisteleki középiskola” volt, akárhogyan is nevezték az évek során. Folyamatosan képezte magát: felsőfokú postaforgalmi tanfolyamot végzett, nevelőtanári diplomát szerzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, számítástechnikai tanfolyamot végzett, mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett, majd a folyamatosan változó szakképzés igényeinek megfelelően egyetemi diplomát is szerzett a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi karán gazdálkodástudományi szakértőként. 1993-tól gyakorlati oktatásvezetőként ő igazgatta a postai szakoktatási feladatokat. Szívügyének tekintette a szakképzést. Mindig naprakészen tájékozott volt, állandóan követte a törvényi változásokat, elsőként tájékozódott és tájékoztatott a szakképzést érintő változásokról, és sikeresen végre is hajtotta a módosításokat az iskolai oktatásban.
Hivatását nagyon szerette, diákok generációi kerültek ki a keze közül, akikkel sikerült megszerettetnie a postás szakmát. Elhivatott volt, nagyon lelkiismeretes. Magas színvonalon tanította szaktárgyait. Maximalista volt saját magával és tanítványaival szemben is. Sok tanulót készített fel eredményesen a szakmai tanulmányi versenyekre. Tanítványai az osztálytalálkozókon sokszor említették, milyen lelkiismeretesen készítette fel őket a munkára. Szinte folyamatosan, nyugdíjba vonulásáig osztályfőnök volt. Nagyon szerette a tanítványait. Sok nehézségen átsegítette, irányítgatta őket, olyanok voltak neki, mintha a saját gyerekei lettek volna.
Munkatársai szerették. Bizalommal fordulhattunk hozzá, mindig segítőkész volt. Osztályfőnökként, patronáló tanárként, pártfogóként, szaktanárként, vezetőként mindig tudásának legjavát adva látta el feladatait, aktív és lelkes tagja volt a tantestületnek egészen nyugdíjba vonulásáig, 2012-ig. Munkájában csak a betegsége akadályozta, emiatt vonult nyugdíjba is, de nem élvezhette a nyugdíjas éveket, mivel fokozatosan romlott az egészségi állapota és hosszú, súlyos betegség után 2015. április 4.-én éjszaka elhunyt.
Emléke a tanítványok és kollégák szívében tovább él.
Nyugodj békében, drága Irénke!
