„ … Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: Mindenre
egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és
melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid,
mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra,
mint kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.”
(Weöres Sándor: A jóságról)
Az Ő szeretete így áradt. Soha nem kérdeztem, magáénak vallja-e a költő ezen sorait, de szeretetének melegében sokat és sokan sütkérezhettünk: családtagjai, barátai, volt postás dolgozó munkatársai, tanárkollégái, volt osztálytársai, szomszédai, ismerősei és nem utolsó sorban az a több száz diák, akiknek osztályfőnöke vagy „csak” nevelője, oktatója volt.
Így aztán különösen fájdalmas a hír sokunk számára, hogy tartalmas, áldozatos életének 72. évében, -ahogy mondani szokták – visszaadta lelkét Teremtőjének Molnár Gabriella, a postások „társadalmának” megbecsült, aktív, áldozatkész tagja, a Kisteleki Középiskola volt tanára.
Szegeden született, járt iskolába és úgy, ahogy szülei és majdan egyik öccse is a Postaigazgatóság munkatársa lett. Pályáját a felelősségteljes munka mellet a folyamatos tanulás jellemezte, egészen az oktatótiszti beosztás betöltéséig. 1974-ben felkérték a Mórahalmi Postaforgalmi Szakközépiskola szakmai tanárának és 1976-ban ezen iskola Kistelekre költözésével került – Szegedről mindennapos kijáróként – településünk középiskolájába, ahol 19 évig tanított. Tanárként is része volt a folyamatos tanulás lelkiismeretes munkájának. Földrajz-népművelés szakos diplomát szerzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Iskolánk 50 éves fennállása alkalmából 2003-ban megjelent évkönyvében összesen hétszer szerepel nappali vagy levelező tagozatos érettségiztető osztályfőnökként és természetesen nem csak osztályfőnökként, hanem – a mórahalmi két évet is figyelembe véve - a 21 év alatt több száz diák emlékezik rá jó szívvel, mint nevelőjére, tanárára, problémáit értően meghallgató és sokszor megoldó segítőjére.
Volt diákjai előtt még évtizedek múlva is nyitva állt az ajtaja és az érettségi találkozókon szinte mindenkinek ismerte az életútját, hiszen mint jó anya, közben is nyomon követte azt.
Soha nem szűnt meg a postások nagy családjának tagja lenni, jellemző, hogy a tanári kitérő után a Szeged ll. postahivatal („Nagyállomás”) vezetőjeként ment nyugdíjba. Nyugdíjasként is aktív szervezője, résztvevője volt az összejöveteleknek, - és mivel imádott utazni – míg egészsége engedte a kirándulásoknak is. Középiskolájában, a Radnóti Gimnáziumban osztálytársaival az immáron havonta megtartott találkozóknak is fő szervezője volt. Érdeklődése, tájékozottsága, tudása, műveltsége mindvégig elismerésre méltó maradt.
De nem szűnt meg kisteleki tanárnak lenni sem. Mivel oly sokat segített a kollégiumban, mint tiszteletbeli kollégiumi nevelő, részt vett a rendszeres júliusi találkozónkon is. Egészen a múlt év júliusáig, mert akkor már betegsége nem engedte, hogy ott legyen.
Maradt a telefon, az esetenkénti ritka látogatások, most pedig már csak az emlékezés.
Kedves mosolya, barátságos szavai, mindenkori őszinte érdeklődése, segítőkészsége megmarad mindazok emlékezetében, akik ismerték és szerették Őt.
Kedves Gabi! Isten áldjon és Isten Veled!
Kálmán Pál